take a walk (Twin Peaks/Audrey Horne)
Twin Peaks fanfic, Audrey Horne agyából, szürreális törekvésekkel, angst
Tik-Tak. Ennyi és kész. Ennyit hall és ennyit is lát. A gondolatok csak úgy cikáznak agyában. Most először fizikailag is érzi az agy tekervényeket a kemény koponya mögött. Képek játszódnak le a szemei előtt. Az egész hirtelen helyzetből csak annyit fogott fel, hogy a kemény és hideg földön fekszik. Hirtelen felpattan de amint úgy érzi stabilan áll már vissza is esik a földre. Mintha letört volna egy darab cseresznye piros körmeiből de az is lehet, hogy csak a szédülés és hányinger miatt képtelen észrevenni, hogy egy darab tapadt a berobbantott falból a körmére. Mikor úgy érzi teljesen vissza nyerte a szemei fókuszát újra megkísérli a felállást. Úgy érzi magát mint egy űrhajós aki most készül kilépni az űrbe. Megkapaszkodik a talajban és egy, kettő, három szép lassan emberi magasságba ereszkedik. Körülnéz a valaha banknak nevezett épületben. A nagy fehér portól képtelen a látásra. Egy ponton a normálisnál több fény szűrődik át a falon. A fények egy ajtó nyílás alakját vették fel. Audrey odabotorkál az ajtóhoz és még soha nem érzett megkönnyebbülést érez. A szemei fájnak a hirtelen fény miatt de egyre jobban kezd hozzászokni a körülményekhez. A közérzete miatt viszont szörnyen aggódik. Képtelen az idő vagy a tér érzékelésére hiába hallja folyamatosan valami szörnyű kakukkos óra hangját a fejében nem tudja hányóra és az igazságot bevallva magának arra sem emlékezett hol van azon kívül, hogy egy perce még a bankban volt.
Elindul a járdán balra amerre mintha emberek állnának. Egyszer csak visszafordul és kicsit jobban megnézi az előbb elhagyott épületet. Kívülről a bank úgy nézett ki mint bármikor máskor. Unalmas volt és kiszámítható egy olyan hely ahová mindenki tudta pontosan ki jár és mikor. Újra megindult balra és egy kisebb fajta boldogság hullám futott át a gerincén mikor látta, hogy a 3 perce kivett alakok már máshol helyezkednek el sőt meg is sokszorozódtak. Gyanúsnak tartotta, hogy még nem hallotta a szirénákat. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy az emberek ne hallották volna a robbanást hiszen ő még mindig küzdött a hallucináló fülével. Tíz lépés után vette csak észre, hogy a jobb lábával nem lép csak húzza maga után mint egy elcsökönyösödött végtagot. Megállt és lehajolt. Elkezdte nyomkodni a lábát abban reménykedve, hogy így kideríti mi is vele a baj. Külső sérülésnek semmi nyomát nem látta és bár zsibbadt volt probléma nélkül érezte ujjainak érintését a bőrén. Újra megpróbálta de képtelen volt felemelni. Talán valami mentális defekt. Talán csak az agyam még nem szedte össze magát.
Újabb tíz lépés után elérte egy cukrászda kirakatát. Bent egy cukrász épp egy levendula színű esküvői tortát díszített és mikor felnézett a kirakatba integetni kezdett Audrey felé. Audrey soha életében nem látta még ezt az embert de azért vissza integetett. Miközben kezét vissza rakta a törzse mellé észrevette a tükörképét a kirakat makulátlanul tiszta üvegén. Homloka baloldalán a haja tövéből indulva egy vér csík folyt le egészen az arcának közepéig. A piros pulcsija csak nyomokban volt piros annyira beterítette a fehér fal anyaga. A szoknyája szintúgy felismerhetetlen volt a harisnyája pedig több helyen is elszakadt. A cipője viszont érintetlenül csillogott a napfényben. Nem értette. Ez az egész történet. Megmagyarázhatatlanul fura emberek akik nem vettek észre semmit. Ez a cukrász aki úgy köszön rá mintha évek óta ismernék egymást pedig az igazság az, hogy még Laura sem ismerné fel ha látná olyan vastagon fedi a por. Meg amúgy is hol a fenében vannak azok a rohadt tűzoltók vagy mentők vagy rendőrök vagy mit tudja ő mondjuk Superman.
Tovább indult és újabb tíz bizonytalan lépés után egyszer csak képszakadás és apja hotelében a Great Northern-ben találta magát.
- A fene egye meg most vicceltek velem vagy mi ?!
Audrey dühösen kiabált az üres folyóson végig. Apja jelent meg hirtelen a folyosó másik végén. Jókedvűen fütyörészett és mikor lánya mellé ért egy pillanatra megállt csókot nyomott Audrey fejére és tovább ment. Audrey kerek szemekkel nézett a folyosón eltűnő apja után.
-Hihetetlen
Mormogta magába és elindult a folyosón a recepció felé. Most már tökéletesen látott és a jobb lábával sem volt semmi probléma. Mégis a legfurábbnak a kakukkos óra megszűnését találta. A recepcióra érve a semmi fogadta. Mintha az egész hotelben csak ő lenne és apja furcsa szelleme. Az étterem felé vette az irányt ahol a legkedvesebb látvány fogadta. Cooper ügynök szomorú szemét egy kék papírra meresztve ült az asztalnál az elmaradhatatlan kávéjával. Audrey odalibbent az asztalhoz és kérdés nélkül helyet foglalt az ügynökkel szemben.
- Hogy vagyunk ma ? - kérdezte Audrey miközben a szalvétával kezdett el origamizni
Cooper ügynök mint egy szobor, mozdulatlanul ült az asztalnál majd hirtelen csak a száját mozgatva megszólalt.
- Ébredj már fel az isten szerelmére! - üvöltötte
- Maga meg miről beszél ? - kérdezte Audrey miközben elnevette magát - Tettek valamit a kávéjába ?
- Esküszöm jobban fogok rád figyelni csak ébredj fel. Ettől a steril kórház szagtól felfordul a gyomrom is.
- Najó maga is totálisan megőrült ?
- Az anyád is kivan csak egyszerűen nyisd ki a szemed.
Audrey felállt az asztaltól megfordult és elsírta magát. Nem értette. Ez valami szörnyű rém álom lehetett. Egy gondolat. Mintha megvilágosodott volna úgy süvített át egy gondolat az agyán. Visszafordult az ügynökhöz és a valaha legszomorúbb hangon amit valaha csak képes volt produkálni megszólalt:
- Cooper ügynök ugye én... - hirtelen szünetet tartott és próbált megnyugodni majd mikor úgy érezte minden rendben befejezte a mondatot - ugye én meghaltam ?
Az ügynök most megmozdult. A szeme Audrey szemét kereste és mikor megtalálta megnyugodott. Fejével biccentett majd ugyanolyan lassan, amilyen lassan a lányra nézett a figyelmét vissza terelte a lapokra. Audrey hihetetlen fáradtságot érzett. Egy része megkönnyebbült. Szóval ez az, gondolta. Az apám hotelje a túlvilág. Zseniális. Amíg ezeket a gondolatokat futtatta az agyában az ügynök szobája felé tartott. Arra gondolt ott megpihen. Itt már úgy sem számít neki, hogy ő hol alszik.
Audrey benyitott a szobába amit változatlan állapotban talált. Levette cipőjét és az ágyra feküdt. Feje elnehezedett. Két perc múlva arra lett figyelmes, hogy a jellegzetes kórház szagot érzi. Mintha az ágy anyaga is megváltozott volna. Félelmet érzett. Ez így nem jó gondolta. A szemét próbálta kinyitni de az mintha odaragadt volna. Bár gondolatai voltak nem látott semmit csak a sötétséget. Hirtelen a szeme engedett. Szép lassan felpattintotta szemét és meglátta a fehér csempék végtelen kirakatát miközben apja hajolt a kórházi ágya fölé....
(◕ヮ◕)
A sztorihoz itt kommentelhetsz
ELŐZŐ POSZT KÖVETKEZŐ POSZT
take a walk (Twin Peaks/Audrey Horne)
Twin Peaks fanfic, Audrey Horne agyából, szürreális törekvésekkel, angst
Tik-Tak. Ennyi és kész. Ennyit hall és ennyit is lát. A gondolatok csak úgy cikáznak agyában. Most először fizikailag is érzi az agy tekervényeket a kemény koponya mögött. Képek játszódnak le a szemei előtt. Az egész hirtelen helyzetből csak annyit fogott fel, hogy a kemény és hideg földön fekszik. Hirtelen felpattan de amint úgy érzi stabilan áll már vissza is esik a földre. Mintha letört volna egy darab cseresznye piros körmeiből de az is lehet, hogy csak a szédülés és hányinger miatt képtelen észrevenni, hogy egy darab tapadt a berobbantott falból a körmére. Mikor úgy érzi teljesen vissza nyerte a szemei fókuszát újra megkísérli a felállást. Úgy érzi magát mint egy űrhajós aki most készül kilépni az űrbe. Megkapaszkodik a talajban és egy, kettő, három szép lassan emberi magasságba ereszkedik. Körülnéz a valaha banknak nevezett épületben. A nagy fehér portól képtelen a látásra. Egy ponton a normálisnál több fény szűrődik át a falon. A fények egy ajtó nyílás alakját vették fel. Audrey odabotorkál az ajtóhoz és még soha nem érzett megkönnyebbülést érez. A szemei fájnak a hirtelen fény miatt de egyre jobban kezd hozzászokni a körülményekhez. A közérzete miatt viszont szörnyen aggódik. Képtelen az idő vagy a tér érzékelésére hiába hallja folyamatosan valami szörnyű kakukkos óra hangját a fejében nem tudja hányóra és az igazságot bevallva magának arra sem emlékezett hol van azon kívül, hogy egy perce még a bankban volt.
Elindul a járdán balra amerre mintha emberek állnának. Egyszer csak visszafordul és kicsit jobban megnézi az előbb elhagyott épületet. Kívülről a bank úgy nézett ki mint bármikor máskor. Unalmas volt és kiszámítható egy olyan hely ahová mindenki tudta pontosan ki jár és mikor. Újra megindult balra és egy kisebb fajta boldogság hullám futott át a gerincén mikor látta, hogy a 3 perce kivett alakok már máshol helyezkednek el sőt meg is sokszorozódtak. Gyanúsnak tartotta, hogy még nem hallotta a szirénákat. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy az emberek ne hallották volna a robbanást hiszen ő még mindig küzdött a hallucináló fülével. Tíz lépés után vette csak észre, hogy a jobb lábával nem lép csak húzza maga után mint egy elcsökönyösödött végtagot. Megállt és lehajolt. Elkezdte nyomkodni a lábát abban reménykedve, hogy így kideríti mi is vele a baj. Külső sérülésnek semmi nyomát nem látta és bár zsibbadt volt probléma nélkül érezte ujjainak érintését a bőrén. Újra megpróbálta de képtelen volt felemelni. Talán valami mentális defekt. Talán csak az agyam még nem szedte össze magát.
Újabb tíz lépés után elérte egy cukrászda kirakatát. Bent egy cukrász épp egy levendula színű esküvői tortát díszített és mikor felnézett a kirakatba integetni kezdett Audrey felé. Audrey soha életében nem látta még ezt az embert de azért vissza integetett. Miközben kezét vissza rakta a törzse mellé észrevette a tükörképét a kirakat makulátlanul tiszta üvegén. Homloka baloldalán a haja tövéből indulva egy vér csík folyt le egészen az arcának közepéig. A piros pulcsija csak nyomokban volt piros annyira beterítette a fehér fal anyaga. A szoknyája szintúgy felismerhetetlen volt a harisnyája pedig több helyen is elszakadt. A cipője viszont érintetlenül csillogott a napfényben. Nem értette. Ez az egész történet. Megmagyarázhatatlanul fura emberek akik nem vettek észre semmit. Ez a cukrász aki úgy köszön rá mintha évek óta ismernék egymást pedig az igazság az, hogy még Laura sem ismerné fel ha látná olyan vastagon fedi a por. Meg amúgy is hol a fenében vannak azok a rohadt tűzoltók vagy mentők vagy rendőrök vagy mit tudja ő mondjuk Superman.
Tovább indult és újabb tíz bizonytalan lépés után egyszer csak képszakadás és apja hotelében a Great Northern-ben találta magát.
- A fene egye meg most vicceltek velem vagy mi ?!
Audrey dühösen kiabált az üres folyóson végig. Apja jelent meg hirtelen a folyosó másik végén. Jókedvűen fütyörészett és mikor lánya mellé ért egy pillanatra megállt csókot nyomott Audrey fejére és tovább ment. Audrey kerek szemekkel nézett a folyosón eltűnő apja után.
-Hihetetlen
Mormogta magába és elindult a folyosón a recepció felé. Most már tökéletesen látott és a jobb lábával sem volt semmi probléma. Mégis a legfurábbnak a kakukkos óra megszűnését találta. A recepcióra érve a semmi fogadta. Mintha az egész hotelben csak ő lenne és apja furcsa szelleme. Az étterem felé vette az irányt ahol a legkedvesebb látvány fogadta. Cooper ügynök szomorú szemét egy kék papírra meresztve ült az asztalnál az elmaradhatatlan kávéjával. Audrey odalibbent az asztalhoz és kérdés nélkül helyet foglalt az ügynökkel szemben.
- Hogy vagyunk ma ? - kérdezte Audrey miközben a szalvétával kezdett el origamizni
Cooper ügynök mint egy szobor, mozdulatlanul ült az asztalnál majd hirtelen csak a száját mozgatva megszólalt.
- Ébredj már fel az isten szerelmére! - üvöltötte
- Maga meg miről beszél ? - kérdezte Audrey miközben elnevette magát - Tettek valamit a kávéjába ?
- Esküszöm jobban fogok rád figyelni csak ébredj fel. Ettől a steril kórház szagtól felfordul a gyomrom is.
- Najó maga is totálisan megőrült ?
- Az anyád is kivan csak egyszerűen nyisd ki a szemed.
Audrey felállt az asztaltól megfordult és elsírta magát. Nem értette. Ez valami szörnyű rém álom lehetett. Egy gondolat. Mintha megvilágosodott volna úgy süvített át egy gondolat az agyán. Visszafordult az ügynökhöz és a valaha legszomorúbb hangon amit valaha csak képes volt produkálni megszólalt:
- Cooper ügynök ugye én... - hirtelen szünetet tartott és próbált megnyugodni majd mikor úgy érezte minden rendben befejezte a mondatot - ugye én meghaltam ?
Az ügynök most megmozdult. A szeme Audrey szemét kereste és mikor megtalálta megnyugodott. Fejével biccentett majd ugyanolyan lassan, amilyen lassan a lányra nézett a figyelmét vissza terelte a lapokra. Audrey hihetetlen fáradtságot érzett. Egy része megkönnyebbült. Szóval ez az, gondolta. Az apám hotelje a túlvilág. Zseniális. Amíg ezeket a gondolatokat futtatta az agyában az ügynök szobája felé tartott. Arra gondolt ott megpihen. Itt már úgy sem számít neki, hogy ő hol alszik.
Audrey benyitott a szobába amit változatlan állapotban talált. Levette cipőjét és az ágyra feküdt. Feje elnehezedett. Két perc múlva arra lett figyelmes, hogy a jellegzetes kórház szagot érzi. Mintha az ágy anyaga is megváltozott volna. Félelmet érzett. Ez így nem jó gondolta. A szemét próbálta kinyitni de az mintha odaragadt volna. Bár gondolatai voltak nem látott semmit csak a sötétséget. Hirtelen a szeme engedett. Szép lassan felpattintotta szemét és meglátta a fehér csempék végtelen kirakatát miközben apja hajolt a kórházi ágya fölé....
(◕ヮ◕)
A sztorihoz itt kommentelhetsz
PAST FUTURE
